2011. március 17., csütörtök

Hajócsipke

Az első találkozás


Ez az a csipketechnika, amit nem ismertem korábban, nem is hallottam róla, pedig, mint utóbb kiderült, mindegyik régi Fürge Ujjak évkönyvben találhatók voltak minták, és még oktató leírások is. No de a csipkekészítő iskola elején, mikor megnéztük a már végzett társaink vizsgakiállítását, kiderült számomra, hogy létezik a hajócsipke, és annyit máris sikerült megtudni, hogy nevét az eszközről kapta, mely egy hajó alakú orsó. A hajócsipke csomózott csipke. Két hajócskával készült ívekkel összekapcsolt gyűrűkből állnak össze a csipkék. Az összekapcsolási pontokon kis fülecskék - pikók - vannak, melyek nemcsak az összekapcsoláskor segítenek, hanem díszként is szolgálhatnak. Imádom őket! Míg a horgolásnál az ember a szemekbe próbálja beleerőltetni a tűt, itt megvannak a fülek, és kényelmesen át lehet húzni a szálat rajtuk.

Hm, amint hazaértem azonnal keresni kezdtem a neten videókat és leírásokat, hogy megpróbáljam, előástam a meglévő kézimunkakönyveimet, hogy megtaláljam, és igen! Sikerült. Megtalálni... :) Aztán megpróbáltam, persze még hajócska nélkül, apró csomócskák sorozatát kell alkotni, amik csúsznak a másik szálon. Na igen, ha csúsznak... Első nekifutásra bizony beletört a bicskám, de nem vagyok egy feladós típus, addig próbáltam, míg sikerült megértenem, hol a hiba, és sikerült megtanulnom az alapokat. Félretettem, mert jöttek a tennivalók sorban, amiknek készülni kellett. Aztán, amikor fél év múlva a tananyagban sorra került a hajócsipke, szerencsére már ismerős volt, hamarabb ráállt a kezem, mint mikor először próbáltam. A csomózott csipketechnikák mindannyiunknak mumusnak tűntek, ha megnéztük kinek mi a "nemszeretem" technikája, mindegyik csomózott volt.Ki ezt, ki azt nem szerette, a hajócsipkét meg különösen nem, én pedig elgondolkodtam rajta, vajon miért. Talán mert nehéz javítani, bontani. A csomók ha rászorulnak a szálra, nem egyszerű őket kibontani, ezért az ember fél hibázni, márpedig az ember eleinte sokat hibázik, mire sikerül begyakorolni bármilyen új technikát... Így aztán az ember hajlamos hamarabb feladni, mint hogy elkezdene jól menni. Gyakorlottan persze már nem olyan megoldhatatlan a javítás, hajócsipkében még talán könnyebb, mint a többi csomózott technikánál. (Vagy csak nekem könnyebb, mert én ebben lettem gyakorlottabb :)

Hajócskák

Ekkorra már vásároltam két fából készült hajócskát is, melyekkel nagyon jó munkálkodni. Hm... Az első összekötésig. Akkor le kell tenni őket, felvenni egy horgolótűt, majd újra letenni azt, vissza a hajócskákhoz, huh, folyton keresgélni hol a horgolótű... Na, mint kiderült, erre mások is rájöttek, és léteznek olyan hajócskák, amiknek a hegyén ott a horgolótű, és olyanok is, melyeknek egy felkanyarodó hegye van, amivel nagyszerűen át lehet húzni a szálat.

Tehát anyaga szerint nagyon sokféle hajócska létezik világszerte. Fából, fémből, csontból, üvegből, gyöngyházfényű kagylóból, kerámiából, és újabban műanyagból is. Sokféle faragott, festett, egyedi hajócskákat találhatunk az interneten. Láthatólag nagy becsben tartották ezen kis eszközöket a múltban is. Több antik hajócskára is rá lehet bukkanni, melyek őrzik a múlt századaiból ránk maradt emlékeket.

Alakja szerint három féle hajócska létezik. Azért hajó alakú, hogy könnyebben átcsusszanjon a szálak között a két hegyével, mint a kerek orsók. Az első típusú lapos,  két végén kissé bevágva tekerik rá a szálat, a régi könyvekben még találhatók minták aminek alapján arra bíztattak, hogy vágjuk ki kartonból, és úgy is neki lehet kezdeni a munkának. Ezek itt az én első pár hajócskáim:


A második fajta hajócska két ívelt lapból áll, és középen van az orsó része, tehát már térbeli forma, ilyen kapható műanyagból is, de a neten való bóklászásaim során rábukkantam leírásra is, hogy hogyan készíthetünk ilyet házilag:






Ennek továbbfejlesztett változata a kedvencem, amit én úgy hívok, hogy pisze :) Az orrocskája tökéletes bármilyen méretű szál áthúzására, így nem kell hozzá horgolótűt használni.Ez műanyagból van, kapható nálunk is, de láttam már fából készült változatát is, szép lukacsos mintákkal, gondolom ahhoz már szakember kell:




A harmadik típusú forma az, melynek végén egy pici horgolótű van, és cserélhető orsó van belül. Ez igen praktikusnak tűnt, hogy sokféle orsón feltekerve a szálakat lehet tárolni, és nem kell tekergetni, hanem elég orsót cserélni benne. Ám mikor megvettem, kiderült, hogy a horgolótűje egyféle méretű, nem passzol minden szálhoz, ráadásul kiderült, hogy nekem ez a hajócska túl hosszú, kényelmetlen volt vele dolgozni. Lehet, hogy az én kezem kicsi, sokan ezt szeretik legjobban, kapható nálunk is ez a fajta:


Első alkotások

No, hát volt eszköz, választottam egy vastagabb (20as) horgolócérnát, és nekikezdtem a gyakorlásnak. Az első fehér kis terítő megalkotásakor kiderült, hogy néha forgatni kell a munkát, mert nem mindegy, hogy a csomók milyen irányban állnak, és ott bizony a munka megcsavarodik. A következő nekifutásra erre már jobban próbáltam figyelni, bár még nem értettem pontosan, hogy mikor sikerül, és mikor nem, de végül csavarodás nélkül elkészült az első hajócsipke könyvjelzőm. A mintát Sabina Carden-Madden tervezte, ezen az internetes oldalon találtam,  és nagyon megtetszett. El is készült a vizsgáig, így lett hajócsipke munkám is, az évközi munkák között:




2 megjegyzés:

  1. Hi
    I read where you found a site to make your own shuttles can you tell me the link? Thank You
    JeanneZ

    VálaszTörlés
  2. Hi JeanneZ, the owner of the website let me to write you the link of the tutorial. You can find it here: http://qtp.hu/egyeb/hajlitott_fa_hajocska_keszitese_hazilag.php
    I hope, you can find a good translator what will help you to read it. Enjoy, and happy tatting!

    VálaszTörlés