2015. január 31., szombat

Tat It And See 2015.

Elérkezett idén is a TIAS, Csomózd, és meglátod elnevezésű kihívás. Jane Eborall készített nekünk egy új mintát, most is, ahogy januárban szokta. A játék lényege, hogy nem tudjuk, mi lesz belőle, míg el nem készül. A leírásokat egyenként tölti fel a blogjára, ahol nyomon követhetjük, hogy a világ sok országában sok-sok ügyes kezű csipkekészítő hol tart épp az alkotásban.


Az első napon keresnünk kellett egy gombot... Ez lesz az első gomb köré készült csipkém.


A második napon elkezdett nőni a csipke rész, miután kiderült, hogy gombra hajócsipkézni nem is olyan könnyű.


A harmadik napon egy kis osztott gyűrű került a sor végére, tehát a minta fordulni fog valamerre...


A negyedik napon egy hold forma alakult, még nem tudni mi lesz belőle.


Az ötödik napon egy hasonló ága lett, mint egy száj... vajon összeér-e majd? 


A hatodik napon kiderült, hogy nem ér össze, olyan lett, mint egy olló. 


A hetedik napon összeért viszont a két oldala, ekkor kiderült, hogy túl nagy gombot választottam, így a csipkém nem veszi körbe a gombot. 


A nyolcadik napon gondolkodtam, keressek-e egy kisebb gombot és kezdjem-e elölről, de végül nem tettem. Nyúl formájúvá kezd válni a minta.



A kilencedik napon egy érdekes láncsor kezdett kunkorodni, mint a skorpió farka... 


A tizedik napon a lánc körbeért, még mindig el tudom képzelni, hogy skorpió lesz... 


              Hopp, valami új nyúlvány indul, ez mégis valami más lesz, ezek szerint...


        A tizenkettedik napon kezdett a minta ezen oldala is szimmetrikussá válni...

                 
             És elkészült, ahogy tegnap már sejthető volt, egy olló lett belőle. 



Köszönöm Jane, máris várom a következőt!

2015. január 10., szombat

Karácsonyi motívumok

Karácsonyi ajándékként készült harangocska Lizbeth cérnából. Az inspirációt Tatman egy lóherékből álló koszorúja adta, (Laura's Beaded Wreath), melynek csak az alapelemét használtam fel, és térben kapcsoltam össze belőle néhányat, így lett belőle harang:


Ugyanaz a Lizbeth cérna, kicsit nagyobb gyöngyökkel. A koszorú érdekes térbeli mintával készült, melyet Karen Cabrera videoja alapján készítettem, melyen magát a térbeli technikát is tanította: