2011. december 1., csütörtök

14. motívum: Első saját tervezésű hópihe!

Nagy izgalommal mutatom meg ezt a mintát, mert nagyon kedves nekem. Hajócsipke mintát tervezni nem is olyan egyszerű, mint ahogy az ember eleinte gondolja. Köszönöm Sharonnak, hogy tanított tervezni, tovább folytatom majd a hajócsipke tervezés tanulását, erről a pontról, ameddig ő segített eljutnom. Ez a hópihe az első olyan minta, amit én terveztem, és bonyolultabb alkotórészekből áll. Nagy öröm volt látni, ahogy haladtam vele,hogy az elméletileg átgondolt, és lerajzolt minta, hogyan működik, amikor az ember csipkének elkészíti, majd annak megfelelően alakítgatni, hogy harmonikus legyen. Mert az elmélet és a gyakorlat között nincs különbség. Elméletileg. Gyakorlatilag viszont van. :) Mondta valaha egy bölcs, és milyen igaza volt!

Középen kezdődött, hatszög alakban, át kellett gondolni, vajon milyen arányai legyenek, milyen jellegű részekből álljon. Így nézett ki:


Ez még azért nem hópihe igaz? Bár egy alapmintának vele is lehetne kezdeni valamit, sok ugyanilyen hatszögből szép terítő, sál, vagy csipkebetét lehet majd. 20-as cérnából készült, ennél vékonyabb cérnából készítve nagyon finom csipke válhat. Most nagy élmény volt látni, ahogy  a hópihe kiteljeseett, és  ilyen lett:








16 megjegyzés:

  1. Very pretty snowflakes. Areb you posting the instructions? I would love to have them.
    Shirley B.

    VálaszTörlés
  2. They are stunning,please write the instructions for us all to enjoy.

    VálaszTörlés
  3. I love your own designed snowflake. Great job. They are both very pretty!!! Good work...

    VálaszTörlés
  4. Both are beautiful! I second the request for instructions. :)

    VálaszTörlés
  5. Lovely snowflake! Great job designing!

    VálaszTörlés
  6. beautiful design I hope I can tat like that some deay.

    VálaszTörlés
  7. Very pretty! Nice design and use of picots.

    VálaszTörlés
  8. Thank you so much for your kind words :)

    VálaszTörlés
  9. Beautiful patterns. Thanks for sharing.

    VálaszTörlés