Tüll csipke

A tüll csipke a vert csipkék egy gyönyörű fajtája. Nagyon finom fehér szálból, hatszögletű alap hálóval készül. Az első tüllcsipke még nem vert technikával készült. Az első hatszög alapú finom hálót a franciaországi Tulle városában géppel készítették, innen ered az elnevezése, és apró virágokat hímzéssel készítettek bele. Később szintén  Franciaországban megjelent a fekete színű selyemszálból, szintén hatszög alapú hálóval készült vert csipke, a chantilly.

Magyarországon is több helyen készítették a tüll csipkét, például a rábaközi viseleteken: a csornai menyecskekendőn, és Kapuvár környékén is fellelhető. Ezek már vert csipkék voltak, fehér színűek,  fehér kézzel hímzett kendőikre varrták. Vagy helyben készítették őket, vagy Bécsből szerezték be.

Nagy izgalommal vártam az első találkozást a tüll csipkével. Mindenki azt mondta, hogy milyen nehéz, aprólékos, könnyű benne hibázni, lassan halad. Szóval fel voltam készülve minden nehézségre, titkon remélve, hogy mivel én egyébként is szeretem a bonyolult dolgokat, csak nem lesz tán az ennyire nehéz! Hát az volt. Nagyon nehéz. Óránként 3-4 mm sebességgel haladtam, és sűrűn kellett visszabontani is. Nehezen lehetett látni a szálakat és tekeréseket a tűk között, mert annyira apró az alap háló:

Így nézett ki az első készülő tüll csipke munkám. Bedő Istvánné Éva tervezte a mintát, és ő volt, aki tanította is. Fáradhatatlanul magyarázta, és javította, és mutatta meg újra és újra, hogy hol mit nem értettem. A sokadik hiba, visszabontás és hibakeresés után - mikor már azt se volt könnyű látni hogy hol az a hiba, amit ki kéne javítani -, csak vettem egy nagy levegőt, és nem jutott eszembe egyszer sem  feladni, mert Éva ott volt és bíztatott. Köszönet érte! Aztán félre kellett tennem nagyjából az egy-ötödénél a munkát, és mikor három hónap múlva újra elővettem, nehezen lendültem bele ismét. Egyedül már nehezebben ment a javítás, de ahogy nőtt a csipke, és múlt az idő, egyre kevesebbet hibáztam, és egyre jobban élveztem.

Fontos dologra jöttem rá. Minden új készség, új technika tanulásánál először jön a "szenvedés" fázis. Ekkor az ember hajlamos úgy érezni, hogy ez a dolog nem neki való, mert nem tudja rögtön megcsinálni. Ha ezt ilyenkor félbehagyjuk, akkor az az érzés fog megmaradni, hogy nem jó volt, sikertelen volt, nehéz volt, nem szívesen ugrik neki az ember újra ezekkel az érzésekkel. Így megeshet, hogy nem csak az adott munka nem fog többé elkészülni, de az egész technikát amit meg akartunk tanulni feladjuk. Kár volna. Ha ezt a kezdeti fázist (ami van, hogy tovább tart, mint szeretnénk) sikerül átvészelni, és nem félbehagyni a tanulást és a gyakorlást, nem feladni valamilyen kifogással, akkor jön az "értem már" fázis, onnantól csökkennek a hibák, és rájövünk a dolog ízére. Ezután jön az "élvezem" fázis. Majd, ha túl hosszú ideig kell csinálni, jön az "unom" fázis, ami kivédhető, ha többféle dolgot párhuzamosan csinál az ember, és bizonyos pontokon abbahagyja, majd később folytatja. Végül az első tüllcsipkém elkészült, biztosan fogok még tüllcsipkét készíteni, felemelő érzés volt, hogy újra kiderült: a kitartás a legfontosabb összetevője a sikernek.